Röffenettel üdvözlök minden blogolvasót. Íme, és lennék, a legendás Pigazus.
Bizony, eljött a malacok órája. Kiváncsi lennék, ti mit szerettek a legjobban a nyárban? Én a legjobban a hűsítő sárfürdőket, és pezsi koktélokat.
Töff.

Bizony, emberek. Ez itt egy műanyag játék oroszlán, és egy százszorszép virág.

Vajon hánya párosították már eme két tárgya? Hát igen. Mindenesetre nagyon jól elvannak egymással, izönt déj?

Tulajdonképp már barátok is lehetnének 8)
¤¤¤

Hát igen.

...új barátunkat, Pigazust.
 Azonban a látszat ellenére korántsem olyan egyszerű malac, mint amilyennek sokan hiszik. Bizony, ő egy igazi művészlélek, kérem.
Pigazus, mondanál esetleg valamit nekünk?

Nos, szerintem is. (Azért azt meg kell hogy említsem, Pigazus gyakran csodás verseket ír.)
A továbbiakban még sokszor fogunk találkozni Pigazussal, mivel mostantól társszerzője lesz eme blognak. Szóval, nagy tapsot Pigazusnak!8)

-Ne, ne menj oda...elveszel...

-Nincs akkora szerencsém.

-Akkor legalább vigyél engem is.

Bágyadtan ültünk a késő délutáni napfényben. A nap lassan lemenőbe fordult, és vörösen kúszott a ég alján. Nehéz virágillat töltötte be a levegőt.
- Tudod mi lenne jó? -kérdezte hirtelen.
- Na mi?
- Ráülni egy felhőre.
- De hát azt nem lehet...
- Tudom, tudom. De gondolj bele, milyen jó lenne! Csak ülnél, fújna szél, vinne minden felé...Fentről látnád a sok embert, a sok szenvedést, a sok értelmetlen próbálkozást...de téged már nem érintene, mert te fenn ülnél a felhőn.
- Kár hogy nem lehet megcsinálni.
- Kár.
¤¤¤

Igazán bocs, hogy mostanság négynaponta írogatok. A helyzet az, hogy így évvége felé eléggé besűrűsödött a helyzet, és szemernyi időm sem akad...plusz ez a hülye blog.hu telejesen be van szarva, és félóránként tölti be az oldalt.
Szóval, aktivitás mindenképpen csak jövő héttől esedékes. Bocs, de ez van...8(

Lehet hogy vele jobban járnánk? 8)

¤¤¤

Ma reggel zötykölődök a HÉVen, fülemben Gorillaz dübörög, bambulok magam elé. Egy néni nem messze tőlem, újságot olvas. Gondoltam nahát, nézzük mit írnak mára... egy Blikk volt az, szóval fel voltam készülve, és nem is csalódtam (ingyen reklám, nesze neked).
A nap hírei tehát: 

• Dr.House gyógyítja Gyurcsány Ferencet
• Kassai Sárit megtámadta egy sün

Na igen. Nem is fűzök hozzá kommentárt.
 

Nem nehéz rájönni 8)

Gondolkodtatok már azon, hogy mikor volt az a pillanat az életetekben, amikor gyerekként rádöbbentetek, hogy ez már bizony az élet, ahol nem babra megy a játék?
Én igen. Egy agypusztító magyarórán kezdtem el ezen filózni, és rövid töprengés után rájöttem mikor volt az említett alkalom (először).
 Egészen pontosan ötödikes koromban. Amikor negyedikből, tehát alsóból felsőbe kerültem. Ugyebár azt mindenki belátja, hogy az alsó osztály barátságosan lájtos, a jegyek tökre nem számítanak, és mindenki boldog. Legalábbis én így éreztem. Ilyenkor még annyira gyerek az ember... Na és akkor bumm.
 Először is egy kis háttér infó, a megértés érdekében. A sulimban az udvar ketté volt osztva, volt a hátsó - ami jelentősen nagyobb volt - és az elülső. A hátsó volt az alsósoké, a másik a felsősöké. Átjárni nem nagyon szabadott, bár nem nagyon akart senki sem átmenni to the other side, szóval ebből nem volt sosem baj.
 Amikor aztán az osztályommal az első ötödikes tanítási napon szünetben kimentünk, nagyon fura volt. Kicsit zavarba éreztük magunkat. Először ösztönösen elkezdtünk volna mindenfélét játtszani, pölö fogócskázni, de olyan fura volt. A többi felsős csak álldogált kisebb-nagyobb csoportokba, és nem csináltak semmit. Vagyishát megvetően néztek ránk.  De ezen kívül semmi. Mi meg egy hét után feladtuk. Nem játtszottunk többet az udvaron, egyáltalán sehol. És kész. Kiléptünk az édeskés gyerekkorból, be egy felsőbb szintre, és nem volt visszaút. Vége volt az őszinte, önfeledt életnek. Kezdődött a felnőttebb élet jellemző kényszer-érdek-ösztönélet rendszere. Nekem ez volt a nevezetes törés...próbálom helyrehozni.
 

Az igazán nagy fanoknak8)

¤¤¤

Nemrég vásárlókörútra mentem, és járkálás közben elhaladtam egy nagyobb játékbolt mellett. Persze egy csomó kacat meg hülyeség volt a kirakatában. Csomó olyan játék, amiről már gyerekkoromban is azt gondoltam, hogy nem lehet velük normálisan játszani. Ilyen volt példáil a Barbie baba. Bizony. Nem tagadom, nekem is volt pár, mert a szomszéd lány odaadta nekem a sajátjait, amikor már kinőtt belőlük. Hát, mit mondjak. Alapból óriási hülyeségnek tartottam pölö azt, hogy nem lehet behajlítani a térdüket. (a kezüket meg pláne) Hát most nem azért, de hogy lehet így játszani velük, amikor még normálisan leülni sem tudnak?! Meg a fiúbarbiknak (volt egy Kenem) miért nem volt normális hajuk, a borzasztó ráfestett műanyag helyett? Áhh, hagyjuk.
A lényeg, hogy ezen elkezdtem filózni, meg hogy én mikkel játszottam. És akkor eszembe jutottak a pónik. Én ugyanis pónis voltam. Valahogy sokkal jópofábbnak találtam. De mindegy, most ezt nem részletezném. Viszont észrevettem valamit, még a barbiknál. Azt, hogy már egy ideje több nemzetiségű van, bizony. Nem csak a szabvány európai, már van néger, és keleti barbi is. Gondoltam, na és a pónik? És kis kutatómunkával kiderítettem, hogy a póniknak is van egy hátsó sugallatuk. Íme:

A szőke európai,

a néger kiscsaj,

a keleti cukiság,

az indiai/ veddoausztralid vagy amit akarsz...:D

De találtam még egykét igen érdekes, extrém változatot is. A kedvenceim a következők:

<---a Kill Bill póni

És a komplett Batman család.

Ezek után mindenki gondolja azt amit akar 8)
¤¤¤

A gyermeki őszinteség.
(egy betűt elírt)