Bágyadtan ültünk a késő délutáni napfényben. A nap lassan lemenőbe fordult, és vörösen kúszott a ég alján. Nehéz virágillat töltötte be a levegőt.
- Tudod mi lenne jó? -kérdezte hirtelen.
- Na mi?
- Ráülni egy felhőre.
- De hát azt nem lehet...
- Tudom, tudom. De gondolj bele, milyen jó lenne! Csak ülnél, fújna szél, vinne minden felé...Fentről látnád a sok embert, a sok szenvedést, a sok értelmetlen próbálkozást...de téged már nem érintene, mert te fenn ülnél a felhőn.
- Kár hogy nem lehet megcsinálni.
- Kár.
¤¤¤

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.